Ösztöndíjasok

Fekete Éden

Sorozatomban személyes történetet mutatok be, mely szubjektív érzelmi állításaimra, őszinte, terapeutikus vallomásaimra épül.

A történet kezdete egy széthulló félben lévő család élete, melyet nem sikerül megmenteni. A bizonytalanság, az instabil helyzet érzelmi megélése a sorozat problémafelvetése. A magányos lét során a fényképezőgép változik társsá, segítségével az alkotó fel tud oldódni a környezetében. A sorozat minden része önarckép. A fényképezés aktusa az önmagamon kívül helyezkedést, önmegkérdőjelezést, s végső soron ön-újradefiniálást jelent. A család megcsonkulásának nehézségei a boldog kisgyerekkor megjelenése mellett egymásnak ellentmondó érzelmeket vált ki, ennek ambivalenciájára utal a cím oximoronja. A történetben a család széthullásával egyidőben az anya-lánya kapcsolat szorosabbra fonódik, a sorozatba bekerülnek a hat-hétéves gyerek titokban készített fotói is (Lenkezine alcímmel), így lehetőség nyílik a közös valóság több oldalról történő rögzítésére.

A sorozat képei naplószerű fényképezés mellett jönnek létre, ám nem tehetők időbeli sorrendbe, mert az érzelmi konklúziók nem az őket kiváltó történésekkel egyidőben születtek meg. A jeleneteken keresztül egy-egy belső kép szintetizálódik fényképpé, de valóságos élethelyzeteken keresztül, megrendezettségtől mentesen. A felhasznált szubjektív tér képei mégsem kötődnek kizárólag a saját életemhez, hanem a szimbolikus tárgyak, helyzetek, tekintetek megjelenésén keresztül mégis érzelmi konklúziói lehetnek más emberek hasonló élethelyzeteinek.

Különféle oldalarányú, méretű, felbontású, de a kislányom tablettel készített negatív fotói és virtuális valóságokból ollózott printscreenjei is részei a sorozatnak, az érzelmi kategóriák rögzítéshez minden elérhető fényképezésre alkalmas eszközt felhasználtam.

A sorozat képei 2020-ban könyv formában is helyet kaptak, egyelőre két példányos, egyedi kiadásban.