Ösztöndíjasok

Lakos Máté
2019
Galéria
Szinopszis
Spatia Iustitiæ
2016-2019

Az igazságról alkotott képünket rengeteg tényező befolyásolja: neveltetésünk, vallásunk, a társadalmunkba ágyazott racionális gondolkozás, ennek ellenére a Polgári Törvénykönyv passzusait kevesen ismerjük. Az igazságszolgáltatás világa egy rendszer, az ebben résztvevőknek ennek törvényeit kell képviselniük és szolgálniuk. A rendszernek minden Magyarországon élő és tartózkodó ember tagja, rájuk a magyar jogszabályok vonatkoznak. A bíróságokon meghozott döntések befolyással vannak életünk egészére, ha folyamatban lévő ügyünk van, akkor ebben a közegben kell helytállnunk. Az igazságszolgáltatás a szétválasztott hatalmi ágak egyike, mely jellemző lenyomata az állami berendezkedésünknek és az állam szervezeti működésének. Az embereknek jobban ismerniük kellene a rendszert, amiben élnek, mely a demokráciában általunk és értünk jött létre.

A bíróság intézményének hétköznapi vizualitása foglalkoztat, olyan dolgok is amit az ott megforduló emberek nem feltétlen láthatnak, viszont áthatja az egész rendszert. Azt szeretném megmutatni, hogy egy hatalmi ágon belül, magában a hatalomban hogyan jelenik meg az élet, s az életben hogyan jelenik meg a hatalom. Az emberi jelenlét dokumentálása rendkívül fontos eleme a sorozatnak és általánosságban az én fotográfiai munkámnak. Egy bírósági épület tereiben felfedezhetők az ott dolgozók hivatali életének lenyomatai, a bíróságokon megforduló emberek élettörténetei, az egyének elhelyezkedése a igazságszolgáltatás hatalmi ágának hierarchikus rendszerében. Ezek az emberi lenyomatok viszont nem csak a bírósági rendszert mutatják be, hanem az egész magyar társadalom működését is demonstrálják: tökéletes modelljei a magyar mentalitásnak, mondhatni portréi Magyarország aktuális hatalmi berendezkedésének. Az ország számos területén vizsgálok bírósági épületeket, így egy földrajzilag is diverz képet mutathatok be a különbségeken és a hasonlóságokon keresztül. Az azonos funkciót betöltő helyiségek gyökeresen eltérőek az ország más-más területein elhelyezkedő bíróságokon, tükrözve az építtetés idejében uralkodó felfogást a hatalomról.

Vissza

Lakos Máté: Spatia Iustitiæ

giclée print keretezve

60 x 80 cm

2016–2019

Lakos Máté: Spatia Iustitiæ

giclée print keretezve

60 x 80 cm

2016–2019

Lakos Máté: Spatia Iustitiæ

giclée print keretezve

60 x 80 cm

2016–2019

Lakos Máté: Spatia Iustitiæ

giclée print keretezve

60 x 80 cm

2016–2019

Lakos Máté: Spatia Iustitiæ

giclée print keretezve

60 x 80 cm

2016–2019

Lakos Máté: Spatia Iustitiæ

giclée print keretezve

60 x 80 cm

2016–2019

Lakos Máté: Spatia Iustitiæ

giclée print keretezve

60 x 80 cm

2016–2019

Lakos Máté: Spatia Iustitiæ

giclée print keretezve

60 x 80 cm

2016–2019

Lakos Máté: Spatia Iustitiæ

giclée print keretezve

60 x 80 cm

2016–2019

Lakos Máté: Spatia Iustitiæ

giclée print keretezve

60 x 80 cm

2016–2019