Ösztöndíjasok
Regős Benedek Szerkezet c. munkájában a fényképek működési
mechanizmusát és természetének szemiotikai dilemmáit vizsgálja a
filmdíszletek építészeti szituációján, mint analógián keresztül.
Ahogy a filmfelvételekhez készülődíszletek a kamera nézőpontjának
épülnek, a valóságot „vizuálistényezőjére” (illúziójára) redukálják. Ez az
absztrakció egy szinte sík, lényegében kétoldalú építményt eredményez,
amely egyik oldalával a kamera felé néz, másik oldalával annak háttal
fordul. Mindkét oldal két teljesen eltérő funkciónak van alárendelve:
míg az előbbi a valóság mímeléséért, az illúziókeltésért felel, addig az
utóbbi az építmény statikai megtartását szolgálja. A két oldal nem csak
rendeltetésében, hanem megjelenésében, kidolgozottságában is egymás
teljes ellentéte. Ebben az esetben egyértelmű: ha egy objektumot pusztán
a filmfelvevő kamera lencséjén keresztül szemlélünk, a másik oldaláról
semmilyen információt nem kaphatunk.
A sorozat címe erre a – kevésbé látványos – „túlsó” oldalra utal,
ami általában rejtve marad előttünk, és ami a figyelmünket is elkerüli
a „látványos” oldal szemfényvesztő evidenciája miatt. Ez a jelenség
azonban nem csak a filmek és filmdíszletek esetében, hanem bármilyen
más, valóságot mímelő felületbefogadása esetén is fennáll, mégpedig
annál inkább, minél tökéletesebb a másolat. A fényképekre tehát
hatványozottan igaz. Hasonlóan a díszletnézőjéhez, a fénykép befogadója
is egy fix nézőpontnak és látó szögnek van kiszolgáltatva, amely kevésbé
kérdésekkel, mint inkább egyértelmű bizonyossággal szembesít.
A sorozatban a kulisszák különbözőoldalai egymástól elkülönítve
jelennek meg további, asszociatív módon kapcsolódó képekkel, így
megidézve az általuk közvetített építészeti kontextus és a realitás
kapcsolatának labilitását.